Nézzük tovább, hogy milyen zenékkel érdemes készülni a Nagy Nap eseményeire! Ott tartottunk, hogy megtörtént a vacsora, kellemes dallamokra ejtőzött egy kicsit a násznép – és persze Ti is! Hát akkor csapjunk is bele az estébe, mert most jön a nyitótánc!
A cikksorozat első részét itt találod, érdemes elolvasnod!
Nyitótánc
A nyitótánc zenei alapja teljesen a Ti ízlésetektől függ. De egy dolgot érdemes jó előre eldönteni, méghozzá hogy improvizálni fogtok-e, vagy valamilyen előre megtanult koreográfiával készültök. Utóbbi esetben azt javaslom, hogy válasszatok ki egy (vagy több) konkrét zenét, amire gyakoroltok és ezt adjátok oda a zenei szolgáltatónak lejátszásra. Ha esetleg mégis amellett döntenétek, hogy élőzene kísérje a táncotokat, annak sem lehet akadálya, ha ezt jóelőre leegyeztetitek a zenekarral és hajlandók vagytok néhány közös próbára is. Persze ha “csak” impróztok, akkor bátran kísérhet benneteket a zenekarotok is. Betanult koreográfiánál ezt azért nem szoktuk ajánlani, mert általában úgy tanulunk meg koreográfiát, hogy zenei hangokhoz, dallamokhoz viszonyítunk – a zenekarotok pedig lehet, hogy nem teljesen ugyanúgy játssza a dalt, mint az eredeti előadó. Ekkor viszont kellemetlen meglepetés érhet és esetleg elcsúsztok a zenében, vagy nem ugrik be, hogy mi a következő lépés.
A buli első szakasza
Hát igen, a bulinak több szakasza is van. Amiről ebben a fejezetben szó lesz, az az első szakasz. Miben különbözik ez a többitől? Itt még valószínűleg az egész násznép jelen van, jóllakottak, nem kifejezetten ittasak. Itt vannak az idősek, gyerekek, kicsik és nagyok egyaránt. Hogy miért fontos ez? Itt van a zenei szolgáltatódnak a legnehezebb dolga, hiszen a legszélesebb ízléspalettának kell megfelelnie. Ha előre megbeszélitek a DJ-vel / zenekarral, hogy milyen zenéket szeretnétek hallani az este folyamán, akkor érdemes gondolnotok erre Nektek is. Egy jó zenei szolgáltató ilyenkor olyan zenét játszik, amivel meg tudja mozgatni a nagyit és a legjobb barátnőd is. Néhány tipikus példa:
Miért működnek ezek a zenék nagyon jól?! Mert ezek örökzöld zenék! A picit idősebb korosztály, lehet hogy még megélte, a picit fiatalabb viszont biztos látta a filmet. Amikor már mindenki kezd fáradni – akkor pedig jöhet a TORTA!
A torta
A torta behozatalát többféleképpen meg lehet koreografálni, ennek megfelelően érdemes kiválasztani a zenét is. A példa kedvéért; választhatjátok azt is, hogy a kellő ünnepélyesség érdekében a DJ / zenekar alacsonyabb hőfokra csillapítja a bulit néhány lassabb számmal, félhomállyal és ebbe a hangulatba tolják be a pincérek a fényárban úszó tortát valamilyen ünnepélyes zenére. A másik lehetőség persze az, amikor a buli hevébe érkezik a torta és ehhez mérten érdemes pörgősebb zenét választani. Most mind a kettőre mutatok néhány példát.
Az utolsó tánc
Dönthettek úgy, hogy a torta felvágása után el is mentek átöltözni, de lehet, hogy erre csak a buli egy következő pontján kerül sor, attól is függően, hogy menyasszony vagy menyecsketánc lesz-e, illetve persze attól is, hogy esetleg a menyasszonyrablással lesz-e összekötve az átöltözés. Ha szeretnétek az átöltözésnek egy meghitt keretet teremteni, akkor erre jó lehetőség az utolsó tánc, ami hagyományosan egy gyertyafénykeringő. Ilyenkor a vőfély / ceremóniamester mindenkinek ad egy-egy gyertyát, amit a vendégek meggyújtanak és körbe állnak benneteket, Ti pedig táncoltok egy utolsót, majd pedig elmentek átöltözni. Erre érdemes egy egyszerű angolkeringőt megtanulni – de nem muszáj hozzá klasszikus zenét választani. Mutatok egy klasszikus és egy modern példát.
Menyasszony vagy menyecsketánc
Attól függően hívjuk egyiknek vagy másiknak, hogy menyasszonyi vagy menyecskeruhában táncolod. De a lényege ugyanaz, tulajdonképpen a pénzajándékok begyűjtésről szól – habár manapság már simán mehet “puszira” vagy sorsjegyért cserében is a táncolás! Egy biztos, ide valamilyen ritmusos zenére lesz szükség. Azt javaslom, hogy ha máskor nem is, itt hadd menjen az a mulatós. Ne feledd, itt az is a táncparkettre fog lépni – ráadásul mindenki szeme láttára – aki eddig a kókuszgolyó – Baileys vonalon mozgott egész este. A mulatós zenét mindenki ismeri, könnyű eltalálni a ritmusát. Hidd el, az idősek, gyerekek vagy táncparketten kevésbé otthonosan mozgó vendégek is oldottabban fognak mozogni, mintha egy jó latin slágerre csábítanád őket a parkettre.
A party utolsó fázisa
Itt már (szinte) minden belefér, jöhetnek az egyéni(bb) kívánságok. Egy jó zenei szolgáltató ezeket is a helyén tudja kezelni, de ehhez nagy segítség, ha írtok nekik előre egy kívánságlistát és egy tiltólistát (persze nem kell mindet tételesen, csak ha van valami nagyon konkrét). Ezek, illetve az aktuális igények figyelembevételével a buli hajnalig fog tartani!
A NOYA Wedding alapító tulajdonosa vagyok, esküvőszervező, tanácsadó. Olyan pároknak segítek felkészülni az esküvőjükre, akiknek fontos, hogy az esküvő ne csak a külsőségekről szóljon, hanem egy valódi lelki lépcsőfok is legyen a boldog házasságukhoz vezető úton. Ebben segítek Neked is a cikkek, tanácsadások és a részleges vagy komplett esküvőszervezés által! Tarts velem!
Kapcsolódó cikkek:
Gyerekmentes esküvő, igen vagy nem?
Hallottál már a gyerekmentes esküvő trendről? Esetleg a Tiétek is ilyen lesz? Vagy kaptál már ilyenre meghívást? Te mit gondolsz róla?
Tartható esküvői költségvetés lépésről lépésre
Íme a 10 lépés, amellyel tartható esküvői büdzsét készíthetsz! Kerüld el a felesleges idegeskedést és a váratlan(nak tűnő) költségeket.
Mire figyelj, ha helyszínnel szerződsz?
Mire érdemes odafigyelni, ha éppen az esküvői helyszínnel készültök szerződést kötni? Olvasd el ebben a cikkben!