Miért fontosak a szolgáltatói szerződések? Mi az, amit soha ne tegyél szerződéskötés előtt? Mire figyelj? Mi szerepeljen benne feltétlenül? Ebben a cikkben választ kapsz ezekre a kérdésekre!

Az első pont, legyen szerződés!

Miért is fontos ez a téma? Ha nincs szerződésed a szolgáltatókkal, annak több hatalmas hátránya is lehet. Rögtön mondok is hármat.

  • félreértések adódhatnak közöttetek, hiszen nincsen írásban, egyértelműen megfogalmazva hogy ki mit vállal pontosan,
  • egyszerűen el is felejtődhet, hogy miben állapodtatok meg,
  • de ami a legfontosabb – nem tudod számonkérni a szolgáltatóidat.

Erre jó példa lehet, amikor az egyik menyasszony fodrásza – akit egyébként nem én találtam neki – egyszerűen nem jött el az esküvőre. Mondjuk a szerencse az volt, hogy legalább egy nappal előtte szólt. De mivel nem volt szerződés, ezért semmilyen 

  • kötbért nem volt köteles fizetni,
  • nem kellett indoklást adnia,
  • nem kellett maga helyett mást szereznie,
  • ha lett volna foglaló, a menyasszony azt is bebukta volna – így csak a próbahaj költsége ment a kukába.

Tehát az első és legfontosabb tanácsom a szolgáltatói szerződésekkel kapcsolatban az az, hogy LEGYEN.

Pénzt ne adjatok át szerződéskötés előtt!

A következő fontos tanács, hogy szerződéskötés előtt senkinek ne adjatok foglalót. Egy jó szerződésbe bele van fogalmazva, hogy hogyan néz ki a fizetés ütemezése – általában a szerződés aláírásával egy időben történik a foglaló fizetése, ez így rendben is van.

Ehhez szintén kapcsolódik egy rémtörténet az ismeretségi körömből, ahol elkérték a foglalót még a szerződéskötés előtt, majd pedig elkezdtek változtatgatni a feltételeken, amelyek így nem voltak írásba foglalva. Ilyenkor a pár már nincs alkupozícióban, hiszen bent van a pénzük – bármekkora összegről is van szó.

Ilyenkor két lehetőség van, vagy belemész a játékba és mielőbb megkötöd a szerződést, hogy több részlet már ne változhasson, vagy pedig fogod magad és keresel egy másik helyszínt – talán ez a jobb döntés, hiszen ebből már kiismerhető a szolgáltató hozzállása. 

Bátran kérjetek módosítást!

Ha kaptok egy szolgáltatói szerződést, nem kell azt elfogadnotok úgy, ahogy van. Minden esetben részletesen olvassátok át és ellenőrizzétek, hogy minden fontos dolog szerepel-e benne, és úgy szerepel-e, ahogyan azt megbeszéltétek. Sajnos lehet találkozni olyan esetekkel, amikor hiába beszéltek meg valamit, az nem kerül átvezetésre a sablon szerződésben, de ezt nyugodtan pótoljátok. Azt szoktam javasolni, hogy a word fájlt kérjétek el és abban korrektúrával, illetve megjegyzések segítségével tegyétek meg a javaslataitokat.

Ez úgy tud a legjobban megvalósulni, ha kértek néhány napot a szerződés átolvasására. Ha valaki a helyszínen, például egy találkozó alkalmával sürget benneteket a dokumentum aláírására, akkor az már gyanús, ne hagyjátok magatokat.

És ami nem maradhat ki belőle…

Bármilyen szolgáltatói szerződésről is van szó, mindenképpen szerepeljenek benne :

  • a megbízó adatai, akik itt Ti lesztek,
  • a megbízott adatai, aki pedig a szolgáltató,
  • a szerződés tárgya:
    • ez tartalmazza a szolgáltatás típusát, pl. zenei szolgáltatás (disco, hangosítás, műsorvezetés),
    • időtartamát pl. 12 órás időtartam, melybe a technika beszerelése és leszerelése nem számít bele,
    • várható kezdetét és végét pl. 11:00-01:00,
  • a pontos ár és fizetési ütemezés,
  • a megbízott jogai és kötelezettségei,
  • a megbízó jogai és kötelezettségei.

Jogok és kötelezettségek

A jogokról és kötelezettségekről készítettem egy másik cikket, amit itt tudsz elolvasni.

Szerződéskötés esküvői helyszínnel

Kiegészítésként pedig részletesen megmutatom, hogy mire kell odafigyelned abban az esetben, ha esküvői helyszínnel köttök szerződést.

Ha pedig szeretnéd megúszni ezt a rengeteg hercehurcát a szerződésekkel, kérj egy ingyenes és kötelezettségmentes START konzultációt, ahol megismerkedhetünk egymással és megbeszélhetjük, hogyan tudlak Titeket a legjobban támogatni. Tudtad? Felkérhetsz CSAK a szolgáltatókiválasztás, szerződéskötés feladatokra is! Időpontfoglaláshoz kattints ide!

Vas Noémi esküvőszervező

A NOYA Wedding alapító tulajdonosa vagyok, esküvőszervező, tanácsadó. Olyan pároknak segítek felkészülni az esküvőjükre, akiknek fontos, hogy az esküvő ne csak a külsőségekről szóljon, hanem egy valódi lelki lépcsőfok is legyen a boldog házasságukhoz vezető úton. Ebben segítek Neked is a cikkek, tanácsadások és a részleges vagy komplett esküvőszervezés által! Tarts velem!

Kapcsolódó cikkek:

Esküvői tippekből sosem elég

Kövesd a NOYA Weddinget: